5. hét - Introvertáltság

Kép forrása

Introvertált, zárkózott, beforduló, arrogáns, magának való, antiszociális??? Vajon ezek szinonimák? Nekem meggyőződésem, hogy nem. Az introvertált emberek ugyanúgy teljesen normálisak, mint extrovertált társaik. Az Idegen szavak és kifejezések szótára (Bakos) alapján íme egy definíció: Nehezen barátkozó, befelé forduló típusú, külső világtól elforduló. Ez elég negatív színben tünteti fel az introvertáltakat. Mai világunkban azok tudnak jobban érvényesülni, akik társaságban könnyen megtalálják a helyüket, nagy hangjuk van és sok barátjuk. Ezek az extrovertált emberek. Kétség kívül sok előnyös tulajdonsággal bírnak ők, könnyen teremtenek kapcsolatot, kiterjedt a szociális hálójuk, nem félnek megnyilatkozni, a társaságnak szeretnek vezető szerepet betölteni. Nem célom, hogy pálcát törjek, melyik a jobb, értékesebb ember, mert mindkettő egyformán értékes. Azonban az általános szemlélet azt sugallja, hogy az introvertált kisebb értékű, és ez az, amivel nem értek egyet.

Kép forrása

 Az introvertált embereknek ugyanis rendszerint mély lelki világuk van, jól meg tudják hallgatni a többi embert és a csendjükben sokszor rendkívül kreatívak. A mai vállalati és oktatási gyakorlat elfogadott része a teammunka, hódít az open office és az ilyen környezetben az introvertált emberek kevésbé tudnak érvényesülni. Nekik arra lenne inkább szükségük, hogy felvessék nekik a kérdést, majd egy csendes irodában adjanak nekik egy órát ezen gondolkozni. Sokszor tőlük jönnek a legjobb ötletek. Tipikus jelenet, amikor egy munkatárs, aki ritkán szólal meg, egyszer csak felteszi a kezét és előrukkol egy szuper megoldási javaslattal. 

Kép forrása

 Az introvertált emberek számára fárasztó a társaság, utána szükségük van egyedüllétre, ami nem jelenti azt, hogy nem szeretik az embereket. Számukra az egyedül töltött idő nem magány, hanem minőségi idő önmagával. Nekik nincsen sok barátjuk, de amennyire szükségük van, annyi igen, és ezek mély, tartós barátságok, olyanok, akikre mindig számíthatnak később is.

Kép forrása

Ha az írás alapján magára ismert valaki, hogy: Te jó ég, én is introvertált vagyok! mi akkor a teendő? Hátradőlni, nagy levegőt venni és küldeni egy mosolyt. Ugyanis nincsen semmi baj, minden teljesen rendben van. Amit tehetek az az, hogy elfogadom az introvertáltságomat és meglátom benne az értékeket és ezek mellett kiállok. Ha vezető vagyok, akkor figyelhetek a csapatomra ilyen szempontból is, hogy nem mindenkinek egyformán passzol a megszokott munkastílus. Az introvertáltság érték ugyanúgy, mint az extrovertáltság is érték. Ezért fontos, hogy a kettőt egyenrangúként kezeljük és ne essünk abba a hibába, hogy egyből lekezeljük az introvertáltakat. Ha pedig valaki extrovertáltként ismert magára? Az is teljesen rendben van. Ezen a héten külön kérdésekkel készültem.

Milyen ötleteim vannak a következő napokra az introvertált olvasóknak?

1.Érdemes kipróbálni, hogy tudatosan töltök magammal időt, amikor előtte sokat voltam társaságban. Hogy éreztem magam?

2.Ha jót tesz nekem az egyedül töltött idő, hogyan tudnám ezt az életembe beépíteni?

3. Megváltozik valami az életemben, ha beismerem, hogy introvertált vagyok?

Az extrovertáltak pedig ezekkel a kérdésekkel foglalkozhatnak:

1.Van-e introvertált ember a környezetemben?

2. Ha igen (statisztikailag van elvileg), akkor hogyan viselkedek vele, mit gondolok róla?

3. Elégedett vagyok a hozzáállásommal vagy szeretnék-e ezen változtatni?

4. hét: Ablak önmagamra, avagy a Johari-ablak

Kép forrása

Az előző héten az önismeret több nézőpontját vetettem fel és ezt szeretném ezen a héten továbbfűzni. Az önismeretnek van egy egyszerű modellje, amit széles körben használnak. Ennek neve a Johari-ablak. Nevét onnan kapta, hogy Joseph Luft és Harry Ingham pszichológusok találták ki és az ő keresztnevük összevonásából származik a Johari. De lássuk, hogy miről szól a Johari-ablak.

Kép forrása

Egy 2x2-es táblázatban helyezkednek el az ablak különböző részei. A függőleges tengelyen az látható, hogy mások számára ismert-e az adott tulajdonság. A vízszintes tengelye pedig azt szemlélteti, hogy én tudok-e arról, hogy ilyen vagyok. Ez alapján 4 területet különítünk el. 

Aréna: Ezek azok a tulajdonságok, amiket én is tudok és a többiek is tudnak. Pl. mi a nevem, hol lakom, mit tanultam. Ha a barátaimra értelmezem, akkor ilyen lehet pl. a kedvenc ételem, és így tovább. 

Kép forrása

Vak: Ezen a területen vannak azok a tulajdonságok, amik a többiek számára nyilvánvalóak, én mégsem veszem őket észre. Pl. lehet, hogy a többiek tudják, hogy remekül prezentálok, én ezt azonban nem így gondolom. Lehetnek negatív tulajdonságok is, pl. társalgásban gyakran vágok mások szavába, de ezt nem veszem észre. A többiek számára ez azonban nem kérdés. Ezek azok a dolgok, amik a vakfoltomra esnek.

Kép forrása

Zárt: Itt vannak azok a dolgok, amiket én tudok, de gondosan eltitkolok, nehogy mások is megtudják. Lehet ez zugivás vagy a hűtőszekrény éjszakai kiürítése, de lehetnek lelki dolgok is, mondjuk, hogy félek a pókoktól, de nem mondom el ezt másoknak, mert ciki.

Kép forrása

Sötét: A sötét területen vannak azok a dolgok, amikről senki nem tud. Se én, se a többiek. Ezek hozzáférhetetlen dolgok. Ez nagyjából egyenlő a tudattalannal. Más kérdés, hogy amikor egy analitikus pszichoterápiában feltárják a tudattalant, akkor az a vak területen keresztül eljut az arénába, de most ez ne bonyolítsuk túl.

Mire jó ez az egész Johari-ablak? Arra, hogy elgondolkozzak rajta, mennyire ismerem önmagam és mennyire ismernek engem mások, mennyire mutatom meg magam másoknak. Az jó dolog, ha az ember ismeri önmagát. De hogyan tudja ezt megtenni? Vagy megkérdez másokat, hogy milyennek látják őt, ilyenkor információkat hoz be a vak területről, vagy pedig egyedül fejlődik az önismeretben, ilyenkor a zárt területet növeli. Ha az önmagáról szerzett új információkat, amiket pillanatnyilag a zárt részben tart, megosztja a többiekkel, akkor ezek ismét az arénát növelik. 

Kép forrása

Erre a hétre a következő kérdéseket javasolom:

1. Mennyire ismerem magamat? Mekkora kábé az én arénám?

2. Mennyire vagyok nyitott arra, hogy másoktól visszajelzést kérjek és ezáltal a vak részből átvigyek infókat az arénába?

3. Mennyire vagyok hajlandó megmutatni magam másoknak? Sok dolog van a zárt részben vagy nyitott könyv vagyok?

3. hét - Énkép, önértékelés, önbizalom, önbecsülés... Hogy is van ez?

Az előző bejegyzéshez kapcsolódva jutott eszembe, hogy szeretném bemutatni az önmagamről alkotott kép, az önértékelés, az önbizalom és az önbecsülés közötti különbséget. Ezeket sokszor felcserélve használjuk, szinonimaként. Azonban érdemes ezeket elhatárolni. Pálferi előadásában ezt remekül elkülönítette, az ő gondolatait foglalom itt össze és egészítem ki. 

Önmagamról alkotott kép: Ez azt jelenti, hogy milyen dolgokat tudok magamról. Ezek lehetnek fizikai vagy lelki dolgok. Például az, hogy milyen magas vagyok, vagy az, hogy mennyire megy a matek, vagy milyen a lelki alkatom. Tehát az önmagamról alkotott kép azoknak az információknak az összessége, amikben birtokában vagyok és rólam szólnak. Ez a kép különböző mértékben fedheti a valóságot. Minél jobban ismerem magam, annál jobban találkozik az önmagamról alkotott kép azzal, ami valóban vagyok.

Kép forrása

Önértékelés: Egy-egy konkrét tevékenységemet, teljesítményemet, viselkedésemet értékelem, reflektálok saját magamra. Hogy ez most jól csináltam, mert gólt rúgtam, vagy azt mondom, hogy ez most mellé ment, nem találtam a hálóba. Ha az énképem része pl. a magasságom, ami legyen 180 cm, akkor ehhez kapcsolódóan az önértékelés az, hogy milyen szép magas vagyok és ez jó. Vagy éppen az, hogy jaj, hogy nőhettem ekkorára?!

Kép forrása

Önbizalom: Kapcsolódik az önértékeléshez és az énképhez, de nem teljesen ugyanaz. Az önbizalom fedheti a valós képességeket és gondolhatok a saját képességeimról többet vagy keveset. Arról szól, hogy mire vagyok képes. A saját képességeimről, teljesítményeimről alkotott gondolataimat foglalja össze az önbizalmam.

Kép forrása

Önbecsülés: Az önbecsülés egy teljesen más dimenziót jelenít meg, mint az eddigiek. Ez egy mély, alapvető viszony önmagamhoz, a másik emberhez, a világhoz. Ez azt fogalmazza meg, hogy oké, hogy pl. nem megy a matek, vagy most megbuktam a vizsgán, de ettől még a világ kerek és én is oké vagyok benne. Az önbecsülés tehát pozitív maradhat akkor is, ha a többiben negatív elemek jelennek meg.

Kép forrása

Erre a hétre a következő kérdéseket javaslom Neked:

1. Mi tartozik bele az önmagamról alakotott képembe? Milyen vagyok én?

2. Hogy állok önbizalom terén? Reálisan látom-e azt, hogy mire vagyok képes? Lehet, hogy több van bennem, mint gondolom?

3. Amikor valami nem sikerül, akkor milyen gondolatok futnak át a fejemen? A tipikus, jaj, de idióta vagyok, vagy inkább az, hogy hát ezt most elrontottam... De van lehetőségem változni és ettől még értékes vagyok.

2. hét: Önmagam – barát vagy ellenség?

Kép forrása

 Egy nap 24 óra, ebből pontosan 24-et töltök magammal összezárva, leszámítva azokat a helyzeteket, amikor magamon kívül vagyok. Viccet félretéve, egy ember van, akivel az egész életemet leélem, és az én magam vagyok. Nem mindegy tehát, hogy hogyan viszonyulok magamhoz. Miről szeretnék írni most, a meghasadt személyiségről? Nem, egyáltalán nem. Inkább a belső hangra gondolok, arra a hangra, amivel magamhoz szólok. 

Teszek-veszek a konyhában és véletlenül leverek egy poharat. Mire gondolok először? Jaj, de béna vagyok! Hogy lehettem olyan hülye, hogy a poharat a pult szélére tettem?

Egy munkán dolgozom, de nem haladok olyan gyorsan, ahogyan szeretnék. Mi jut eszembe? Te, jó ég, már rég kész kellene lennie. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen, hogy még mindig csak a felénél tartok?

Egy-egy ilyen helyzetben nagyon sokat számít nálam, hogy mit mondok magamnak. Ha arra fókuszálok, hogy te jóságos ég, mekkora béna vagyok, milyen szerencsétlen, akkor egyáltalán nem segítem elő a helyzet megoldását. Persze összeszedem a pohárdarabokat, meg egyszer a munka is készen lesz, de a hangulatom elromlott tőle.

Kép forrása

 Vajon másokkal is ilyen szigorú és kemény vagyok? Vajon, ha egy barátnőm lett volna nálam vendégségben és levert volna egy poharat, mit mondtam volna neki? Azt mondtam volna, hogy semmi baj, ne aggódjon, ez csak egy pohár, és hoznám a seprűt és elfelejtenénk. A munkáján dolgozó kedves barátomnak mit mondanék? Azt, hogy mekkora béna, hogy még mindig nincs kész? Nem valószínű, azt mondanám neki, hogy nézd milyen klassz, már eljutottál a feléig, meg fogod tudni csinálni! 

Érdekes, hogy mennyire másként bánok magammal és azokkal az emberekkel, akiket szeretek. Nem különös? Milyen ellentmondás! Akkor ez azt jelentené, hogy magamat nem szeretem?

A pszichológiában sokat emlegetik a bennünk élő gyermeket. Ez a gyermek számomra elég megfoghatatlan, mert már nem akarok gyerek lenni. Azt szeretném, hogy egy bennem élő felnőttről szóljon a történet. Számomra a bennem élő gyermek azt jelenti, hogy hogyan bánok magammal. Úgy mint egy parancsnok, aki utasít és nem tűr el gyengeséget, vagy úgy bánok magammal, mint egy barátommal, kedvesen, megértően, biztatóan. 

Itt jutok el a címben feltett kérdésig. Önmagam – ellenség vagy barát?

Nekem sokat adott, amikor a belső parancsnokot, ellenőrt, hadvezért, ellenséget elkezdtem leváltani. Egyszerűen nem tesz jót nekem. Lehetetlen elvárásokat támaszt, követel, nem biztat és nem dicsér. Ez nem egy olyan kapcsolat, amiben a napjaimat tölteni szeretném. Nem egy olyan személy, akivel az életemet meg szeretném osztani. Kiebrudalni úgysem lehet, ezért érdemes átalakítani olyan valakivé, akivel szívesen vagyok együtt. Egy baráttá, aki támogat, megért, türelmes, nem akad ki, ha leverem a poharat és nem aláz le a sárga földig, amiért még csak félig van kész a munkám.

Kép forrása

Ha van kedved, gondold végig, hogy a Te számodra ez mit jelent, milyen társa vagy önmagadnak! Ebben segítenek a következő kérdések:

1. Amikor legközelebb elkövetsz valamilyen hibát, akkor figyeld meg, hogy mi az első gondolat, ami eszedbe jut!

2. Amikor legközelebb egy számodra fontos személy elkövet egy hibát, figyeld meg, mi az első gondolat, ami eszedbe jut, hogyan reagálsz rá!

3. Ezt ismételd meg többször, próbáld megfogalmazni a saját számodra, hogy milyen karakterek jellemzik az önmagadhoz való viszonyodat! Mire hasonlít inkább, barátra vagy ellenségre?

Ha kipróbáltad ezt a megfigyelést, és arra jutottál, hogy tök jófej vagy önmagaddal, nem szidod magad apróságokért és tudsz magadra pozitívan nézni akkor is, amikor egy hibát vétesz, akkor ez egy szuper dolog és nagyon örülök neki! Csak így tovább!

Kép forrása

Ha azonban arra jutottál, hogy  önmagaddal elég kemény és szigorú vagy, akkor se ess kétségbe! Szerintem sokkal többen jutnak erre az eredményre, mint a másikra. Szóval az első, hogy ne ess kétségbe és ne kezdd magad emiatt is marcangolni! Már az egy nagy lépés, hogy ez tudatosult Benned! Ha van kedved, próbálj egy kicsit kevésbé hallgatni a szigorú hangra és ha néha sikerül egy kedves, baráti hangra lecserélni, az szuper eredmény lesz! Ha sikerült, akkor örülj neki és élvezd ki ezt a pillanatot! Jól vésd a szívedbe, hogy vissza tudj rá emlékezni, amikor esetleg újra a szigorú belső hang kerül elő. Az út nem egyszerű, hegynek felfelé megy, ezért ne várj el magadtól sokat, örülj neki, ha sikerül, egyre többször fog!